Verseny keretén belül vitatkozott egy diákunk

Szeptember 16-án került megrendezésre a “Jugend debattiert in Mittel-, Ost -und Südeuropa” német nyelvű nemzetközi vitaverseny országos középdöntője. A vita témája a magyarországi gyermek influencerek termékhirdetéseinek betiltásáról szólt.

A felkészülésre rövid időnk volt, de a nyári szünet utáni visszarázódást segítette egy egész napos ún. “Online-Siegertraining”, amelyet németországi profi trénerek vezényeltek le. A középdöntő rendhagyó, online módon ment végbe. A tréningnek köszönhetően már valamilyen szinten ismertük egymást a többiekkel, így könnyebben ment a csapatmunka. A verseny napján az utolsó vitában kerültem sorra, amelyből egy jó hangulatú eszmecsere kerekedett ki. Sajnos nem jutottam tovább, ám így is sok mindennel gazdagodtam a Jdi-nek köszönhetően, például a hosszú távoktatási- és nyári elkényelmesedésből könnyebben, gyorsabban vissza tudtam szokni. Megfigyeltük mi az, amiben még fejlődnöm szükséges, és olyan tapasztalatot is szereztem, amelyet majd későbbi versenyeken/vizsgákon hasznosítani tudok. Emellett egyik versenytársammal később felkerestük egymást, hogy tudjunk egymásnak gratulálni, így új ismeretséggel is gazdagodtam. Köszönöm szépen a sok segítséget és bizalmat felkészítőtanáromnak, Lajkóné Hajdu Szilvia tanárnőnek.

Szeleczki Lilla, 11.B