„Megfontoltan járj, amikor Isten házába mégy! Többet ér, ha hallgatva járulsz oda!” (Préd 4,17)
Ezzel a szentírási idézettel kapcsolatosan az a történet jutott eszembe, amikor egy paraszt bácsi a munkából hazafelé menet minden nap bement a templomba. Nem imádkozott hangosan, hanem csak ült a templomban. A bácsi csendes jelenléte felkeltette a plébánosa figyelmét, aki nem volt más, mint Vianney Szent János, a papok és a plébánosok védőszentje. Egy este kíváncsiságtól vezérelve odament hozzá, és megkérdezte, hogy mit csinál a templomban minden áldott nap. A paraszt bácsi ezt válaszolta: „Ő néz engem és én nézem Őt.”Ezzel az egyszerűnek tűnő, mégis mélységet hordozó válasszal próbálta kifejezni azt, hogy ’jó Veled lenni Uram.’… A templom, az Isten háza, ahová a jó Isten hazavár bennünket. Így a templom, a mi otthonunk is, ahol békességre, megnyugvásra, szeretetre és közösségre találhatunk. És ez is igazi csoda, ha megéljük. … Ehhez, mit kell tennünk? … Megnyitni a templom kapuját, és igazán, tiszta szívből belépni rajta.
Irgalmas szívű Istenünk! Segíts, kérlek bennünket abban, hogy legközelebb, ha belépünk a Te házad kapuján, megérezzük a Te szent jelenlétedet, és azt, hogy Te a szent csendben megölelsz bennünket, hogy érezzük, nem vagyunk egyedül, a templom a mi otthonunk is! Ámen. Arra bátorítalak, hogy ha legközelebb mész a templomba, akkor próbálj meg igazán néhány percig csendben lenni és megérezni és a szívedbe zárni a jó Isten üzenetét számodra! Kérjük hozzá a Mennyei Atya áldását! Mi Atyánk… Áldott várakozást kívánok!
Digitális köznevelési naptár
2025november
hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
1
Mindenszentek
Mindenszentek
2025.11.01.
•
2
3
Az őszi szünet utáni első tanítási nap
Az őszi szünet utáni első tanítási nap
2025.11.03.
Az őszi szünet utáni első tanítási nap szakképző intézményekben
Az őszi szünet utáni első tanítási nap szakképző intézményekben
2025.11.03.
Történelem OKTV első forduló
Történelem OKTV első forduló
2025.11.03.
• • •
4
Földrajz OKTV első forduló
Földrajz OKTV első forduló
2025.11.04.
•
5
Német nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Német nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.05.
•
6
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.06. - 2025.11.10.
Fizika OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Fizika OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.06.
• •
7
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.06. - 2025.11.10.
•
8
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.06. - 2025.11.10.
•
9
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.06. - 2025.11.10.
•
10
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.06. - 2025.11.10.
Magyar irodalom OKTV első forduló
Magyar irodalom OKTV első forduló
2025.11.10.
• •
11
Digitális kultúra OKTV első forduló (II. kategória)
Digitális kultúra OKTV első forduló (II. kategória)
2025.11.11.
•
12
Matematika OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Matematika OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.12.
•
13
Biológia OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Biológia OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.13.
•
14
Az Oktatási Hivatal közzéteszi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra jelentkezők számára a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező középiskolák jegyzékét
Az Oktatási Hivatal közzéteszi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra jelentkezők számára a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező középiskolák jegyzékét
2025.11.14.
•
15
A felvételi jelentkezés határnapja a 2026 februárjában induló felsőoktatási képzésekre
A felvételi jelentkezés határnapja a 2026 februárjában induló felsőoktatási képzésekre
2025.11.15.
•
16
17
Kémia OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Kémia OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.17.
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.17. - 2025.11.21.
• •
18
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.17. - 2025.11.21.
Magyar nyelv OKTV első forduló
Magyar nyelv OKTV első forduló
2025.11.18.
• •
19
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.17. - 2025.11.21.
Digitális kultúra OKTV első forduló (I. kategória)
Digitális kultúra OKTV első forduló (I. kategória)
2025.11.19.
• •
20
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.17. - 2025.11.21.
Angol nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Angol nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.20.
• •
21
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.17. - 2025.11.21.
•
22
23
24
Dráma OKTV első forduló
Dráma OKTV első forduló
2025.11.24.
•
25
Francia nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Francia nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.25.
•
26
Spanyol nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Spanyol nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.26.
•
27
Olasz nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Olasz nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.27.
•
28
29
30
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.