„Mivel tehát elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által.” (Kol 2,6-7)
A hitünk formálódásában mindnyájan úton vagyunk. Vannak közületek olyanok, akik nemcsak megvallják, hogy hisznek, hanem tanúságot is tesznek erről az életükkel, a vállalt szolgálattételeikkel, a szívük megnyitásával mások felé. Ez is különleges csoda, de az is, aki azt vallja meg, hogy ő szerinte csak az út elején jár, vagy talán nem is lépett rá a hit útjára. A jó Isten örül nekik is! Hálás a bátorságotokért, hogy kifejezitek azt, hogy hol tartatok, és Ő soha nem veszi le rólatok a kezét, hanem erős szeretettel kitárja Felétek, és várja, hogy egyre erősebben fogjátok meg azt, és Vele együtt haladjatok az életetek és a hitetek útján, amely előbb vagy utóbb, nemcsak hogy összeér, hanem össze is forr.
…Talán már most ebben az adventi szent időben, a kis Jézus születésére várakozva.
Jézusunk! A hit lángocskái egyre fényesebben és erősebben ragyognak az adventi koszorú első gyertyáján. Segíts, hogy ennek a lángnak a fénye a mi szívünkben is egyre erősebben világítson, és készítse Számodra a helyet a karácsony szent éjjelén. Ámen. Arra szeretnélek kérni, hogy ma este, ha teheted, gyújts meg egy gyertyát, vagy egy mécsest, és a fényénél imádkozd el a Mi Atyánkot… és kérd Jézust, hogy meglásd és megéld az adventi várakozás csodáit, és ezek erősítsék hitedet, közelebb vezessenek a jó Istenhez!
Digitális köznevelési naptár
2025november
hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
1
Mindenszentek
Mindenszentek
2025.11.01.
•
2
3
Az őszi szünet utáni első tanítási nap
Az őszi szünet utáni első tanítási nap
2025.11.03.
Az őszi szünet utáni első tanítási nap szakképző intézményekben
Az őszi szünet utáni első tanítási nap szakképző intézményekben
2025.11.03.
Történelem OKTV első forduló
Történelem OKTV első forduló
2025.11.03.
• • •
4
Földrajz OKTV első forduló
Földrajz OKTV első forduló
2025.11.04.
•
5
Német nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Német nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.05.
•
6
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.06. - 2025.11.10.
Fizika OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Fizika OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.06.
• •
7
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.06. - 2025.11.10.
•
8
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.06. - 2025.11.10.
•
9
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.06. - 2025.11.10.
•
10
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.06. - 2025.11.10.
Magyar irodalom OKTV első forduló
Magyar irodalom OKTV első forduló
2025.11.10.
• •
11
Digitális kultúra OKTV első forduló (II. kategória)
Digitális kultúra OKTV első forduló (II. kategória)
2025.11.11.
•
12
Matematika OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Matematika OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.12.
•
13
Biológia OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Biológia OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.13.
•
14
Az Oktatási Hivatal közzéteszi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra jelentkezők számára a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező középiskolák jegyzékét
Az Oktatási Hivatal közzéteszi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra jelentkezők számára a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező középiskolák jegyzékét
2025.11.14.
•
15
A felvételi jelentkezés határnapja a 2026 februárjában induló felsőoktatási képzésekre
A felvételi jelentkezés határnapja a 2026 februárjában induló felsőoktatási képzésekre
2025.11.15.
•
16
17
Kémia OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Kémia OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.17.
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.17. - 2025.11.21.
• •
18
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.17. - 2025.11.21.
Magyar nyelv OKTV első forduló
Magyar nyelv OKTV első forduló
2025.11.18.
• •
19
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.17. - 2025.11.21.
Digitális kultúra OKTV első forduló (I. kategória)
Digitális kultúra OKTV első forduló (I. kategória)
2025.11.19.
• •
20
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.17. - 2025.11.21.
Angol nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Angol nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.20.
• •
21
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2025.11.17. - 2025.11.21.
•
22
23
24
Dráma OKTV első forduló
Dráma OKTV első forduló
2025.11.24.
•
25
Francia nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Francia nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.25.
•
26
Spanyol nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Spanyol nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.26.
•
27
Olasz nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
Olasz nyelv OKTV első forduló (I. és II. kategória)
2025.11.27.
•
28
29
30
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.