2015. november 5-én délután 15:00 órakor, a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium aulájában került sor az ÉTA vándorkiállításának megnyitójára.
A kiállítás darabjait fogyatékossággal élő emberek készítették. Az ÉTA Szövetség (Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége) gyűjtötte össze az ország különböző pontjain található tagszervezeteitől. A fogyatékossággal élő emberek számára munkaterápia a termékek előállítása. Mindannyian meggyőződhettünk arról, hogy a kézzel készített tárgyak piacképes termékek, s a sérült emberek munkái társadalmi elismertséget kell, hogy kapjanak. A kiállítási darabok között találhatunk kerámiákat, szőnyegeket, gyertyákat és egyéb dísztárgyakat is.
A megnyitón gimnáziumunk ifjúsági zenekara is szolgált, majd Seben Glória iskolalelkész köszöntötte a megjelenteket, végül a szövetség ügyvezető igazgatója, Rubovszky László nyitotta meg a kiállítást. Az esemény befejeztével az ÉTA Szövetség helyi diák-önkéntes közösségi szolgálatos tanulói, Klein Éva tanárnő szervezésében megvendégelték a szeghalmi ÉTA-s önkéntes fiatalokat, valamint a szövetség képviselőit. Papp Ágnes az ÉTA közösségi szolgálati programfelelőse is jelen volt nagy örömünkre. Egy kellemes beszélgetéssel zártuk a délutánt, megosztottuk egymással az önkéntes munkával kapcsolatos tapasztalatainkat, élményeinket.
A kiállítás darabjai megvásárolhatóak, a befolyt összeget jótékony célra fordítják.
Kiss Renáta, Zleovszki Martina Petra (11.D)
Digitális köznevelési naptár
2026június
hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
1
A középfokú felvételi eljárás végeredményével összefüggésben benyújtott kérelmek alapján lefolytatott jogorvoslati eljárások befejezése a fenntartónál
A középfokú felvételi eljárás végeredményével összefüggésben benyújtott kérelmek alapján lefolytatott jogorvoslati eljárások befejezése a fenntartónál
2026.06.01.
•
2
3
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
•
4
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
Nemzeti Összetartozás Napja
Nemzeti Összetartozás Napja
2026.06.04.
• •
5
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
A digitális országos kompetenciamérés lezárásához kapcsolódó adatok a Hivatal részére történő beküldésének határnapja
A digitális országos kompetenciamérés lezárásához kapcsolódó adatok a Hivatal részére történő beküldésének határnapja
2026.06.05.
• •
6
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
•
7
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
•
8
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
•
9
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
•
10
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
•
11
12
Eddig az időpontig az Oktatási Hivatal megküldi az érintett iskoláknak a szövegértés, matematika, természettudomány és nyelvi mérések előzetes tanulói eredményeit
Eddig az időpontig az Oktatási Hivatal megküldi az érintett iskoláknak a szövegértés, matematika, természettudomány és nyelvi mérések előzetes tanulói eredményeit
2026.06.12.
•
13
14
15
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
Utolsó tanítási nap szakképző intézményekben
Utolsó tanítási nap szakképző intézményekben
2026.06.15.
• •
16
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
17
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
18
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
19
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
A fizikai állapot- és edzettség vizsgálatának és az eredmények informatikai rendszerbe történő feltöltésének határnapja (Netfit)
A fizikai állapot- és edzettség vizsgálatának és az eredmények informatikai rendszerbe történő feltöltésének határnapja (Netfit)
2026.06.19.
A független Magyarország napja
A független Magyarország napja
2026.06.19.
Utolsó tanítási nap
Utolsó tanítási nap
2026.06.19.
• • • •
20
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
21
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
22
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
23
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
24
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
25
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
Beiratkozás a középfokú iskolákba
Beiratkozás a középfokú iskolákba
2026.06.25. - 2026.06.26.
• •
26
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
Beiratkozás a középfokú iskolákba
Beiratkozás a középfokú iskolákba
2026.06.25. - 2026.06.26.
• •
27
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
28
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
29
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
30
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.