
KÉTTAN – DePhyMa német nyelvű matematikaverseny
A DePhyMa német nyelvű matematika verseny országos döntőjébe ebben a tanévben négy tanulónk is kvalifikálta magát.
A DePhyMa német nyelvű matematika verseny országos döntőjébe ebben a tanévben négy tanulónk is kvalifikálta magát.
Kedves Felvételizők! Az alábbiakban ismertetjük a felvételi eljárás szabályait, és összefoglaljuk a legfontosabb teendőket és határidőket.
Idén is megrendezésre került a nagy hagyományokkal rendelkező karácsonyi vacsora.
Jó sportbaráti kapcsolatban vagyunk a rendezőkkel. Nagyon örültünk, hogy közvetlenül a diákolimpia előtt fontos mérkőzéseket tudtunk játszani. Mind a lányoknál, mind a fiúknál a következő csapatok játszottak körmérkőzéseket: BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium, Békéscsaba GYSZC Ady-Bay Technikum Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola A lányok nagyon izgalmas és sokszor a végletekig […]
Az őszi szünetben több diáktársammal egy jutalom kiránduláson vehettem részt Erdélyben. Az első nap korán indultunk Mezőberényből, majd meg sem álltunk Kolozsvárig, ahol megtekintettük a főteret, a Mátyás templomot és elsétáltunk Mátyás király szülőházáig. A következő úticélunk Torda volt. A sóbányában több emeletnyi lépcsőzés után káprázatos látvány tárult a szemünk elé. Gyönyörű volt ahogy […]
A Behír Aktuális műsorában Hugyecz Hajnalka főigazgató asszony mutatja be intézményünket, a megyében egyedülálló magyar-német két tanítási nyelvű képzést és Arany János Tehetséggondozó Programot, valamint az angol nyelvi előkészítő képzésünket. Szó esik a továbbtanulásról és nyílt napunkról, és további pályaválasztást segítő alkalmainkról is.
Az alábbi táblázatban láthatják a képzéseink kódjait, a felvehető tanulói létszámmal együtt.
Szeretettel várunk minden gimnáziumunk iránt kedves érdeklődőt a második nyílt napunkra! A rendezvényre előzetes regisztráció szükséges, amit az alábbi linken lehet megtenni: https://forms.gle/JhPgJDAaQ3FNR4HK8 A nyílt nap programja: 7: 45 -től Gyülekező a kollégium aulájában 8:30 – 9:30 Bemutatkozunk Lázárné Skorka Katalin iskolalelkész és Hugyecz Hajnalka főigazgató köszöntője Tájékoztatók képzési ágainkról elsősorban szülőknek: Öt évfolyamos gimnáziumi […]
Kíváncsi vagy, hogy tudsz-e egy hullámhosszon lenni a fizika tanárral? Meglesz köztünk kémia? Gyere el hozzánk és kísérletezz velünk! Gimnáziumunk laborjában, jól felszerelt, modern környezetben várjuk a természettudományok iránt érdeklődő, kísérletező kedvű 7. és 8. osztályos tanulókat. 2024. november 8. 14:30-16:30 fizika és kémia 2024. november 29. 14:30-16:30 biológia és földrajz Jelentkezni folyamatosan az alábbi […]