Diák vállalkozóink sikere

Események 2025/2026

Idén 16. alkalommal szervezték meg Egerben az AJTP tanulói számára az Országos Diák Vállalkozók Versenyét, ahol iskolánk csapata 1. helyezést ért el.

Az idei megmérettetés új hagyományt is teremtett, ugyanis a három fordulós taktikai versenyen kívül a diákok alkotta Kft. számára számítógépes grafikával logót is kellett tervezni. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ebben a kategóriában is sikerült az aranyérmet elhoznunk.

A verseny során diákjaink végig az élen álltak, rangos iskolák alkotta mezőnyben sikerült ezeket a remek eredményeket elérniük. A szervezők a sok szakmai ismeretet nyújtó versenyen felül változatos szabadidős programokat is szerveztek a részt vevő diákoknak és pedagógusoknak.

A csapat tagjai: Hornok Imre János és Varga Péter Géza, 9.D osztályos diákok, valamint Bálint Réka és Tóth Kíra Fanni, 11.D osztályos tanulók.

Felkészítő és kísérő tanár: Molnár Zita.