2023. május 26-28. között rendezték meg a győri Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokságot. A KSI Gyomaendrőd színeiben Konyecsni Milán 9. D osztályos tanuló is részt vett az eseményen, ahol U16 K2 15 km-es távon az 1. helyen végezett budapesti csapattársával, Szabó Vilmossal.
Milán tavaly elhatározta, hogy az idén, felnevezéssel megpróbálkozik a futószakaszos maratoni távval. A 22 km során 5X100 méteren a 8 kg-os hajóval, lapáttal együtt kell futni a kiszálló szakaszokon. Hihetetlen volt az elszántsága végig a futam során. Nemcsak testben, hanem fejben is nagyon ott volt. A nem túl sikeres rajt után felküzdötte magát az élbolyba és sikerült is tartania a tempót az idősebb (U17-18) korosztállyal. Végül kitartásának és jó taktikájának köszönhetően 26 versenytársát megelőzve a második helyen ért célba. Ezzel a kiváló eredménnyel pedig kivívta magának a Maraton Európa Bajnokságra, melyet az idén július közepén Horvátországban rendeznek meg.
Az eseményen rajthoz állt Zámbori Zsolt 7. B osztályos tanuló is, aki csapattársával, Garai Noellel MK2 U13 10 km-en a 19. helyen ért célba.
Kovácsné Kozma Diána és Kovács Gábor edzők
Digitális köznevelési naptár
2025december
hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
1
A tanulói jelentkezés benyújtásának határnapja a központi írásbeli vizsgára közvetlenül valamelyik vizsgát szervező középiskolába, az Arany János Tehetséggondozó Programra történő pályázat benyújtása esetén a pályázatban megjelölt intézménybe

2025.12.01.
Művészettörténet OKTV első forduló
Művészettörténet OKTV első forduló
2025.12.01.
• •
2
Matematika OKTV első forduló (III. kategória)
Matematika OKTV első forduló (III. kategória)
2025.12.02.
•
3
Latin nyelv OKTV első forduló
Latin nyelv OKTV első forduló
2025.12.03.
•
4
Orosz nyelv OKTV első forduló
Orosz nyelv OKTV első forduló
2025.12.04.
•
5
A DIFER vizsgálat határnapja az általános iskolák első és második évfolyamán
A DIFER vizsgálat határnapja az általános iskolák első és második évfolyamán
2025.12.05.
A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények eddig az időpontig jelentik az Oktatási Hivatalnak feladatlapigényüket
A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények eddig az időpontig jelentik az Oktatási Hivatalnak feladatlapigényüket
2025.12.05.
• •
6
7
8
9
Az Arany János Tehetséggondozó Programba történő pályázatok benyújtásának határnapja
Az Arany János Tehetséggondozó Programba történő pályázatok benyújtásának határnapja
2025.12.09.
Történelem OKTV második forduló (első rész)
Történelem OKTV második forduló (első rész)
2025.12.09.
• •
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
A téli szünet előtti utolsó tanítási nap
A téli szünet előtti utolsó tanítási nap
2025.12.19.
A téli szünet előtti utolsó tanítási nap szakképző intézményekben
A téli szünet előtti utolsó tanítási nap szakképző intézményekben
2025.12.19.
• •
20
21
22
23
24
25
Karácsony
Karácsony
2025.12.25.
•
26
Karácsony
Karácsony
2025.12.26.
•
27
28
29
30
31
A 2026 szeptemberében induló képzéseket tartalmazó elektronikus Felsőoktatási felvételi tájékoztató megjelenésének határnapja
A 2026 szeptemberében induló képzéseket tartalmazó elektronikus Felsőoktatási felvételi tájékoztató megjelenésének határnapja
2025.12.31.
•
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.