Járványvédelem az őszi szünetben

Tisztelt Szülő!

A tanév első negyedének végéhez érkeztünk, hiszen a tanév rendjéről szóló EMMI rendelet értelmében 2020. október 23-ától november 01-jéig őszi szünet lesz iskolánkban. Kérem, engedjék meg, hogy néhány javaslatot, kérést fogalmazzak meg az Emberi Erőforrások Minisztere megbízásából Önöknek, az előttünk álló őszi szünetre annak érdekében, hogy a tanév a szünetet követően a lehető legzavartalanabbul folytatódhasson.

Javasoljuk, hogy a kedves szülők és gondviselők az őszi szünet idején segítsék a járvány visszaszorítását azzal, hogy a gyerekek a kontaktusszám csökkentése érdekében lehetőleg családjukkal töltsék el a szünidőt. Fontos, hogy a gyerekek lehetőleg kerüljék el azokat a helyszíneket, rendezvényeket ahol zárt térben sokan vannak és minimalizálják az iskolatársaikkal vagy más intézmények diákjaival is a közös, a vírus terjedése szempontjából kockázatos programokon való részvételüket. Ugyanilyen fontos, hogy a tanulók és a családok igyekezzenek egyaránt a lehető legkevesebb családon kívüli szociális érintkezés mellett pihenéssel és a feltöltődéssel tölteni a szünet napjait. Figyeljünk oda arra is, hogy az idősek védelme érdekében a nagyszülőkkel kizárólag egészséges állapotban a védelmi intézkedések betartásával történjen személyes érintkezés.

Köszönettel: Dr. Rückné Mező Györgyi
intézményvezető