2019.12.04.

Így szól az ÚR: Pajzsa leszek ennek a városnak, és megszabadítom önmagamért. (2Királyok 19,34)

A pajzsot, mint a páncélt is a hadviselésben a védekezésre használták. Amikor a támadó már túljutott az ember aktív védekezésén, fegyverén és erején, a pajzs és a páncél még egy utolsó védelmet biztosított, ahogy körbevette az embert. De addigra már kialakult a küzdelem, sőt a támadó került fölénybe. Isten a megtámadott, bajba került Ezékiás királynak ígéri meg a védelmet. Nem azt mondja, hogy nem lesz baj, hanem azt, hogy a bajban pajzsa lesz. Erre a védelemre számíthatsz te is minden problémádban. Amikor úgy érzed, hogy azok erőt vesznek rajtad, Ő megvédelmez.

Istenünk! Mi azt szeretnénk, hogy a bajoktól védj meg bennünket, de te nem erre tettél ígéretet, hanem arra, hogy a bajBAN védelmezel meg bennünket. Add, hogy türelemmel tudjuk várni segítségedet és szabadításodat. Ámen