Ezért fel is magasztalta [Krisztus Jézust] Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb. Filippi 2,9
A történelem lapjai emberi kiválóságokról, hadvezérekről, királyokról szólnak, olyan emberekről, akiknek a döntései és jellemük nagy hatást gyakoroltak a világra. Kortársakat és akár nemezetek sorsát is befolyásolta az életük- pozitív, negatív előjellel. Van, akinek a nevét tiszteletet és megbecsülés övezi, másé viszont azért maradt fenn, mert vérengző diktátor volt. Jézus neve ebből a sorból kitűnik. Kétezer éve a legnagyobb név. Miért állítjuk ezt? Mert ha sóhajtva, ha hosszabb imádságban szólítjuk meg, megtapasztaljuk jelenlétét, segítségét. Lehetnek pártfogóink, befolyásos barátaink, egyik sem képes annyit tenni értünk, mint Jézus. Nincs más név sem, ami számunkra annyi jóval, erénnyel és isteni szeretettel teli lenne. Ha kimondjuk, tudjuk, erő és hatalom, megbocsátás és féltés van mögötte.
Úr Jézus! Te több vagy, mint egy nagy hatású történelmi személy. Isten Fia vagy, aki titokzatosan, de valóságosan jelen vagy e világban és közel vagy azokhoz, akik hívnak téged. Add, hogy bátran megszólítsalak és bízni tudjak benned én is! Ámen
Digitális köznevelési naptár
2026július
hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
1
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
A nándorfehérvári diadal emléknapja
A nándorfehérvári diadal emléknapja
2026.07.22.
•
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.