Az Úr tudja, milyen hiábavalók az ember gondolatai. (Zsoltár 94,11)
Beszólt a Biblia? Nagyon úgy tűnik. Vagy talán mégsem. De mielőtt duzzogva máson kezdenénk gondolkodni, csak egy pillanatra nézzünk meg újra, mit is mondott a zsoltáros. Isten tudja, hogy az embernek vannak hiábavaló, – mondhatjuk másként- haszontalan, önámító, hazug, téves, rosszindulatú, megvalósíthatatlan, és megvalósítatlan gondolatai. Nem mind az, de van bőséggel.
A 94. zsoltár, amiből csak egy mondatot ragadtunk ki Isten igazságosságáról szól. Dühösen kezdődik, teli fájdalommal, és mégis megnyugvás és bizonyosság a vége. Az Isten szeretetének megtapasztalása. Maga és mások elé is tükröt tart a zsoltáros: mikről gondolkodunk? Mik a szándékaink? Mire vágyunk? Segítségül hívjuk-e Istent? A zsoltáros azt mondja, Isten az övéi védelmére kel: „Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, URam, támogatott engem. Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet. ”(Zsolt94,18-19.) Segítségre van szükséged? Kérd Isten támogatását!
Digitális köznevelési naptár
2026június
hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
1
A középfokú felvételi eljárás végeredményével összefüggésben benyújtott kérelmek alapján lefolytatott jogorvoslati eljárások befejezése a fenntartónál
A középfokú felvételi eljárás végeredményével összefüggésben benyújtott kérelmek alapján lefolytatott jogorvoslati eljárások befejezése a fenntartónál
2026.06.01.
•
2
3
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
•
4
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
Nemzeti Összetartozás Napja
Nemzeti Összetartozás Napja
2026.06.04.
• •
5
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
A digitális országos kompetenciamérés lezárásához kapcsolódó adatok a Hivatal részére történő beküldésének határnapja
A digitális országos kompetenciamérés lezárásához kapcsolódó adatok a Hivatal részére történő beküldésének határnapja
2026.06.05.
• •
6
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
•
7
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
•
8
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
•
9
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
•
10
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.03. - 2026.06.10.
•
11
12
Eddig az időpontig az Oktatási Hivatal megküldi az érintett iskoláknak a szövegértés, matematika, természettudomány és nyelvi mérések előzetes tanulói eredményeit
Eddig az időpontig az Oktatási Hivatal megküldi az érintett iskoláknak a szövegértés, matematika, természettudomány és nyelvi mérések előzetes tanulói eredményeit
2026.06.12.
•
13
14
15
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
Utolsó tanítási nap szakképző intézményekben
Utolsó tanítási nap szakképző intézményekben
2026.06.15.
• •
16
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
17
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
18
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
19
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
A fizikai állapot- és edzettség vizsgálatának és az eredmények informatikai rendszerbe történő feltöltésének határnapja (Netfit)
A fizikai állapot- és edzettség vizsgálatának és az eredmények informatikai rendszerbe történő feltöltésének határnapja (Netfit)
2026.06.19.
A független Magyarország napja
A független Magyarország napja
2026.06.19.
Utolsó tanítási nap
Utolsó tanítási nap
2026.06.19.
• • • •
20
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
21
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
22
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
23
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
24
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
25
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
Beiratkozás a középfokú iskolákba
Beiratkozás a középfokú iskolákba
2026.06.25. - 2026.06.26.
• •
26
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
Beiratkozás a középfokú iskolákba
Beiratkozás a középfokú iskolákba
2026.06.25. - 2026.06.26.
• •
27
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
28
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
29
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
30
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.