Jézus mondja: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét.”(János 14,16-17)
Talán te sem szereted bevallani, de biztosan szorultál már segítségre. Ilyenkor kénytelen voltál valakire ráhagyatkozni. Ezzel azt is el kellett ismerned valamiről, hogy nem tudod, vagy legalábbis bizonytalan vagy vele kapcsolatban. Ilyenkor keresel valakit, akiben megbízhatsz, aki jobban, biztosabban tudja. Sajnos sokszor kell csalódnod is, hiszen vannak, akik visszaélnek azzal, hogy kiszolgáltatod magad. Vannak, olyanok is, akiktől hiába várod, a fontos kérdésekben nem tudnak segíteni. Jézus ígérete a tanítványoknak (és követőinek): másik Pártfogót ad. Ne keresgélj tovább a magad eszére támaszkodva! Ne szolgáltasd ki magad olyanoknak, akik nem tudnak segíteni, vagy visszaélnek a helyzeteddel! Ne kísérletezgess, és ne várd, hogy majd megváltozik, ami eddig nem működött! Fogadd el azt a másikat! Jézus nem akar becsapni. Ha rábízod magad, megismerheted az Igazság lelkét – azt, amelyik igazán segítségedre lehet: az Igazság és a Szabadság Lelkét.
Digitális köznevelési naptár
2026július
hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
1
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Középszintű szóbeli érettségi vizsgák
2026.06.15. - 2026.07.01.
•
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
A nándorfehérvári diadal emléknapja
A nándorfehérvári diadal emléknapja
2026.07.22.
•
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.