RÖPLABDÁZÁS A GIMIBEN

Néhány lelkes fiú felkérésére szeptemberben elvállaltam az edzőséget. Az alapoktól kezdtük a felkészülést és márciusra jutottunk el odáig, hogy tiszta lelkiismerettel elinduljunk a B kategóriás (nem igazolt) diákolimpiai megyei elődöntőkre. Területi alapon csoportosították az iskolákat, így pechünkre mind a fiúk, mind a lányok csoportjába bekerültek a többszörös országos bajnok, a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium csapatai.

A fiúk kezdték hamarabb az elődöntőt. Egy fölényes szarvasi győzelem után, a továbbjutásért játszottunk a Vízművel. Szoros, döntő szettes mérkőzésen ők jutottak tovább. (Később kiderült, hogy a megyei második helyet szerezték meg a Vajda mögött.)

A lánycsapatunk két nappal később elődöntőzött. A békéscsabai szakképzősök érthetetlen módon nem jöttek el, így rögtön ki-ki meccsel kezdtünk a „Közgével”. Mindkét csapat úgy küzdött, hogy a mérkőzés győztese második helyen biztosan továbbjut a megyei döntőbe, 2:0 – ra nyertünk! Ezután egy sima és egy szoros szettel csak megnehezíteni tudtuk a „Vajdások” dolgát.

A Szarvason megrendezett diákolimpia megyei döntőben újra jól játszottak lányaink. A másik csoport győztesével – Gyula Karácsony – kezdtünk. A technikailag és taktikailag képzett játékosok játszmaveszteség nélkül győztek le bennünket. A 3. helyezésért a nagyobb röplabdás múlttal bíró Sakad Bay lányaival kellett megmérkőzni. Lelkes játékkal 3:0 – ra győztünk és megszereztük gimnáziumunk első röplabdás érmét, amely szépen csillogó bronzszínű lett!  A csapat tagjai: Csabai Ramóna (csapatkapitány), Giricz Laura, Győri Viktória, Csák Stefánia, Kugyela Hanna, Márki Petra, Koczka Barbara, Csapó Renáta, Urin Beáta és Tóth Ivett.

Mint már írtam, a fiúk továbbjutása a megyei elődöntőből nagyon kicsin múlott. A fiúkat is dicséret illeti meg. Ők is ugyanúgy heti három és fél órát edzettek, mint a lányok, valamint sokat segítettek a lányoknak a felkészülésben. A csapat tagjai: Kmetykó Csaba (csapatkapitány), Balázs Máté, Lázár Sándor, Kovács Máté, Jánosi Boldizsár, Zs Nagy Bence, Nagy Áron és Szitás Gyula.

 Hárman nem vettek részt az elődöntőben, de a többiekkel együtt edzettek: Erőss Erik, Hidasi Csaba és Karnyánczki Róbert.

Lelkes, taktikai utasításokat megfogadó gyerekek alkották mindkét csapatot, viszont egy szépséghibája van a dolognak, hogy a játékosok háromnegyede végzős, ezért a jövő csapatába szeretettel várom a szorgalmas, jó labdaérzékű „utánpótlás” játékosokat!

Feltétlenül meg szeretném említeni, hogy a gyerekek fejlődéséhez nagyban hozzájárult Kolozsi tanár úr hétfőnkénti “örömjátékos” foglalkozása is.

A csapatok edzője: Hidasi László