PATTANJ BRINGÁRA!
Iskolánk ÖKO csoportja – kapcsolódva az Európai Mobilitási Héthez és azon belül az Autómentes Világnaphoz – „Pattanj bringára” elnevezésű versenyt hirdet intézményünk osztályai között (gimnázium, felső tagozat, alsó tagozat) 2022. szeptember 22-én és 23-án. Ezen a két napon gyertek minél többen kerékpárral az iskolába!
II. FOTÓPÁLYÁZAT AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL
A PSG ÖKO csoportja újra meghirdeti a tavalyi év nagyon sikeres fotópályázatát: Tisztelet és szeretet az állatok iránt. Kérjük, hogy ezeket az érzéseket minél több fotó beküldésével bizonyítsátok! Házi, házkörüli, természetben található, tehát bármilyen állat fotóival lehet nevezni. A képen szerepelhet az állat élettere, de szerepelhet állatvédelmi momentum, stb is.
Magaságyások a PSG-ben
A 2020-21-es tanévtől ismét Ökoiskola címmel rendelkezik intézményünk, a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola. A címhez kapcsolódó egyik vállalásunk az iskola területén megvalósított magaságyások, amelyeket 2022 tavaszán sikerült elhelyezni.
Nemzeti Összetartozás Emlékhelye
2022. június 1-jén a 2.a, 2.b és 4.a osztályok Budapesten jártak osztálykiránduláson. Többek között ellátogattunk a Parlement épületével szemben található Nemzeti Összetartozás Emlékművéhez is. A gyerekek lelkesen keresték városunk, Mezőberény nevét a több, mint tízezer falba vésett település név között, keresésük eredményét hangos felkiáltással jelezték. Ez nem kerülte el egy éppen arra járó újságíró figyelmét […]



