Magaságyások a PSG-ben

A 2020-21-es tanévtől ismét Ökoiskola címmel rendelkezik intézményünk, a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola. A címhez kapcsolódó egyik vállalásunk az iskola területén megvalósított magaságyások, amelyeket 2022 tavaszán sikerült elhelyezni.

A négy ágyás gondozásából minden korosztály kiveszi a részét: cukkinit, paradicsomot, salátát, epret, citromfüvet, mentát, hagymát, zöldborsót és retket vetettek és ültettek kisebb és nagyobb diákjaink.