Kategória: Események
Körzeti Úszó Diákolimpia
2022. január 18.-án Békésen került megrendezésre az Úszó Diákolimpia Körzeti fordulója. Iskolánkat heten képviselték ezen a megmérettetésen. 5o és 100 méteres távon, valamint váltóban folytak a versenyek. A PSG történetében először fordult elő, hogy 4×50 méteres fiú váltót is tudtunk indítani. Diákjaink igen szép eredményeket értek el, mellyel kivívták a megyei döntőben való részvétel jogát. […]
Meglepetés képeslapokat készítettek az alsó tagozatos gyerkőcök
Gyermekszív névvel indította útjára az Evangélikus Egyház azt a karácsonyi adománygyűjtő és figyelemfelhívó akcióját, amelyen belül intézményünk kis diákjai a legnagyobb odafigyeléssel és szeretettel készítettek csodás képeslapokat saját megálmodásuk szerint. Mindezt annak reményében tették, hogy azok az idős személyek, akik megkapják a képeslapokat, szívük megtelik melegséggel és boldogsággal a szeretet ünnepén.
Adventi móka
2021.12.17-én az 5. évfolyamon lezajlott az Adventi móka elnevezésű rendezvény. A gyerekek hat állomáson különböző feladatokat oldottak meg, melyek között volt ügyességi és logikai feladat is.
Édes mézes délelőtt
A „Mézes reggeli” minden évben várva várt program, azonban a kialakult járványügyi helyzet miatt idén elmaradt. A méhészek azonban felajánlottak kis kiszerelésű „egyadagos” mézeket, amelyeket a gyerekek 2021. december 17-én a tízórai gyanánt fogyasztottak el.
B33 Kosárlabda Diákolimpián pattogtatták a labdát
Intézményünk kisebb és nagyobb sportolói a Gyulán 2021. december 14-én megrendezésre került B33 (egypalánkos) Kosárlabda DIÁKOLIMPIA megyei döntőjén jártak. A játékuk annyira eredményes volt, hogy a gimnazista lányok tovább jutottak az országos elődöntőbe. A gimnazista lánycsapat tagjai: Gottschick Márta, Mihácsi Szintia, Hegyesi Alexandra, Varga Zsanett. Kisiskolásaink is sikeresen helyt álltak annak ellenére, hogy […]
Alkottak a „Hurra, endlich Wochenende!” („Hurrá, végre hétvége!”) pályázat résztvevői
A Budapesti Goethe Intézet által meghirdetett „Hurra, endlich Wochenende!” (Hurrá, végre hétvége!) rajzpályázatra nagy örömmel készítették műveiket kisebb és nagyobb általános iskolás diákjaink és szép sikereket értek el. Ezúton is gratulálunk nekik, s további jó alkotókedvet kívánunk!
Az ovisok megálmodták, mi megmutatjuk!
Ablaktárlat (Petőfi utca) a beérkezett alkotásokból: „Álmodd meg a Mikulásgyárat!” címmel hirdettünk rajzpályázatot, amelyre december 6-ig várták a műveket. A város óvodáiból számos alkotás érkezett be.
Lelkesen gyűjtötték a veszélyes hulladéknak számító elemeket
A szelektív hulladékgyűjtéssel a tudatosságra neveljük gyermekeinket egy élhetőbb jövő reményében. A háztartásokban rengeteg használt elem gyűlhet fel, amelyek nem kerülhetnek a háztartási hulladékok közé, hiszen veszélyes anyagot tartalmaznak. Ennek értelmében az elemeket külön kell gyűjteni. Ez is egy, a gyermekek számára megtanítandó. Intézményünk elemgyűjtési versenyt szervezett, hogy számos háztartást megszabadíthassunk a feleslegessé vált […]



