Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola
Gilice tábor 2024
Gilice tábor 2024
Iskolánk az idei tanévben is megrendezte a Gilicetábort az első osztályosok számára.
Az első napon, 2024. augusztus 28-án a gimnázium alsó tagozatán találkoztunk leendő elsőseinkkel. Ezen a kellemes délutánon bemutatkoztak a tanító nénik, majd ezt követően dalt tanultunk az aulában, s a gyerekek kiszínezték a Luther rózsát, amit haza is vihettek. A délután folyamán finom uzsonnával kedveskedtünk a gyerekeknek.
A második napon, 2024. augusztus 29-én 10 órára vártuk a gyerekeket. A németes b-és osztállyal a Német Közösségi Házba mentünk, míg az angolos a-s osztály a Mezőberényi Szlovák Közösségi Házban töltötte a délelőttöt. A finom ebéd után a Mezőberényi II. Kerületi Evangélikus templomban és a parókiában folytattuk a programot. A parókiában a gyerekek kézműves és játékos idegen nyelvi foglalkozásokon vehettek részt. A templomban ismét az éneklésé volt a főszerep. A hosszú és aktív nap végét egy közösen elfogyasztott uzsonnával zártuk le.
A gyerekek kellemes elfáradtak, élményekkel telve mehettek haza. A kétnapos Gilicetábort eredményesen zártuk le.
Események
2025február
hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi tájékoztató