Karácsonyi ünnepi istentisztelet

„Nekem az advent fénylő remény. Így biztat Jézus, eljövök, ne félj!

Velünk van mindig, ahogy ígérte. Istennek hála és dicsőség ér.”

 

„Fénykarika ég, megnyílik az ég” – Karácsonyi ünnepi istentisztelet

 

December 21-én együtt emlékezett iskolai közösségünk a Megváltó születésére. Iskolánk második évfolyamának meghitt és felemelő műsorával, majd ezt követően Lázárné Skorka Katalin iskolalelkész igehirdetésével hangolódtunk Karácsony ünnepére.

Ilyenkor, advent végéhez közeledve, mint a meggyújtott gyertyák erősödő fénye, úgy tölti be szívünket a várakozás öröme és a remény. Öröm afelett, hogy közénk érkezett Ő, és velünk van mindig. Reménység abban, hogy a Tőle kapott szeretetet ajándékként tudjuk átnyújtani egymásnak odafordulással, megértéssel, segítségnyújtással, köszönettel, szép szóval, mosollyal.

Hitünk Isten ajándéka. Ez azt jelenti, hiszünk az Ő tanításában, útmutatásában. A hitet a bizalom táplálja, vagyis bízom Isten szeretetében. Ebben a hitben a „szélviharok” idején is van biztos menedékünk, mint ahogy Mária és József is megtalálta a kisded érkezéséhez a menedéket.

Az áradó szeretet, békesség és nyugalom töltse be szívünket az elkövetkező ünnepnapokon! Adjunk ezért hálát Teremtő Istenünknek!

 

Áldott ünnepet, meghitt együttlétet kívánunk minden családnak!