Családi Istentisztelet osztályaink részvételével

Ebben az èvben is megrendezèsre került az első családi istentisztelet, ahol a 4.a osztály szolgált igèvel, verssel, ènekkel ès liturgiával. Öröm volt a gyerekeknek ès a gyülekezetnek is, hogy azok a tanulók is rèszt vettek az alkalmon, akik mèg csak ezután fognak szolgálni iskolánk már szokásossá vált családi istentiszteletèn. Hálás volt a szívünk, hogy közössègben lehettünk gyermekeinkkel, a szüleikkel illetve a nagyszülőkkel is. 

Szeretettel, a tanító nènik.