Reformáció futás

„A reformáció Isten szereteten alapuló és mentőszándékú beavatkozása a világtörténelembe.”

/Nagy Olivér/

 

A reformáció 500. évfordulója alkalmából idén is megrendezésre került „Reformáció Mérföld futás” a diákok számára.

 

A tanulók lelkesedését fokozta a jó hangulat, a sportolni vágyás és a napos idő, ezen a szép októberi napon.

 

Elsőként az alsó tagozatosok álltak a rajtkőhöz, akiknek nagy motivációt jelentettek a lelkes, önként futó tanító felnőttek. Ezt az etapot futották az óvodások is.

A táv – a nagyokétól eltérő módon – az I. kerületi evangélikus templomtól, illetve Puskin utca elejétől indult és a református templomig tartott.

 

Őket követték a gimnazisták, akik valamelyest hosszabb távot tettek meg, hiszen ők a II. kerületi evangélikus templomtól indultak.

 

A célnál mindenkit hatalmas ujjongás és megvendégelés várt.

 

A befutás sorrendjétől függetlenül mindenki győztesnek számított, hiszen valamennyien teljesítették a kijelölt távot.

Élményekkel, apró ajándékokkal és az összetartozás örömével zártuk a napot.

Kicsik és nagyok közösen teljesítették a kijelölt távot a reformáció futás alkalmából.