Tavaszlesen a Körösi Burgonyák

Az 5.b-s Szőcs Boglárka Lili és Makra Gergő Levente alkotta csapat részt vett a Tiszatáj Közalapítvány által évek óta megrendezett Tavaszlesen elnevezésű 5-8.-os korosztálynak szóló környezetismereti vetélkedőn.  A Körösi Burgonyák csapata igazi kakukktojásként nevezett a kétfordulós versenyre, amelyet Tisza-menti általános iskolák számára szerveznek.

 

Az áprilisban indult első fordulón egy sokrétű kutatómunkát igénylő feladatsort kellett a versenyzőknek megoldaniuk: a feladatok között szerepelt többek között növény-, madár- és rovarfelismerés, halászattal és a paraszti kultúrával foglalkozó kérdések is. A gyerekek nagy örömmel és szorgalommal forgatták a szakirodalmakat és keresgéltek az internetes forrásokban, majd kiszabadultak a természetbe, hogy a terepi feladatban megadott színpalettához fotózzanak növényeket és állatokat. Ehhez egy térképet is kellett készíteni, amelyen jelölték, hogy melyik élőlényt hol lehet látni Mezőberényben és környékén.

 

 

Az elődöntőből 2. helyezettként jutott tovább a csapat a döntőbe, amelyre 2021. június 8-án került sor Kesznyétenben a Szamárháti Látogatóközpontban.

 

A döntőbe jutott kilenc csapat nagyon érdekes és tartalmas kihívásokkal nézett szembe: az idei év fajaira vonatkozó feladatokon túl volt békahang felismerés, népdaléneklés és terepi növényhatározás is. A verseny szünetében volt alkalom vízibivalyokkal fotózkodni is.

 

A Körösi Burgonyák nagyon élvezték a versengést és izgalommal várják a nyári tábort, ami a döntőn elért 2. helyezésükért járó jutalom.

 

Szeretettel gratulálunk Boginak és Gergőnek! Jó táborozást a Tisza mentén!