Szépírásával hódított a diákunk

Az idei tanév is másképp alakul, mint ahogy az szokott lenni. Ennek megfelelően a versenyek nagy része elmarad a koronavírus-járvány miatti korlátozásoknak köszönhetően. A szépíró versenyt csak részben érintette, az első fordulót meghirdetve intézményünk diákjai is kipróbálták magukat a Magyar Nyelv Múzeuma által meghirdetett kétfordulós versenyén.

A járványügyi helyzetre való tekintettel azonban nem került megrendezésre a döntő, így az első fordulóra beérkezett pályamunkák közül választották ki a legjobbakat. A bírák nemcsak a szépírást vették figyelembe, hanem a teljes szöveg összképét, annak elrendezését, a szövegsorok harmóniáját, a betűk egyenletességét és a helyesírási hibákat, tévesztéseket is.

A „Betűvetők” szépíró versenyre két 5. osztályos diákunk pályázott, akik közül Domokos Nóra, 5.a osztályos tanuló olyan szépen kanyarította gyöngy betűit, hogy az I. korcsoportban a legrangosabb 1. helyezést szerezte meg. A Magyar Nyelv Múzeuma Facebook oldalán megosztotta az oklevelekről készült képeket. Az eredményhirdetést megnézheted -> ITT

 

Gratulálunk a szépen író, országos bajnoknak!